Mánya Kristóf versei

hiperbolák

már csak a hiperbolafelhők vonulása
és a cigarettacsikkek az üvegszilánkok
a mohásodó aszfalton a fák széthasadó
árnyéka és az elporladó szögesdrótokba
akadt szuszogás a régi gyárépületnél

a távolsági buszjáratok kabinfegyelme
és az út mentén guggoló sápadt arcú
elővárosi villák mint megvénült gésák
a közöttük terjengő csendpamacsok az
emberek vetületei a nyersbeton falakon

a telepített fenyvesek mátrixa a szemétben
bujkáló tobozok barna fogainak vacogása
egy őzbak bőgése és a bennem kérgesedő
magány mely üveges levegőként feszül
nyáron lombkoszorú és aszfalt között

már csak a hiperbolafelhők vonulása
és szublimáló napok
sokasodó sikertelen
leszállási kísérletek
a Neptunusz felszínére

Hargita-expressz

prológus

(csíki reggel)

tejköd ömlik a medencébe.
a gomolygásba csíkot karcolnak
egy régi császárság kéményei.
az emberek még nem bújtak elő.
torz, elefánthörgésszerű vonatfütty.

hegyek között, medencékben

1. nagyapámmal elindulunk az állomásra.

2. az állomás szürke. a vas verejtékezik,
    ahogy a hajnal lecsapódik rajta.

3. a szembejövő Corona-expresszt modernizált
    CFR 40 mozdony vontatja, öblösen fújtat,
    mint egy bika.
    a ködlámpák fehéren világítanak.

4. mikor megérkezik a vonatom,

    megölelem nagyapám, és felszállok.

5. Csíkszeredát gyorsan elnyeli a köd,
    Kendrick Lamar-magányba burkolózom.
    úgy tartják, Joyce-szal mérhető
    a történetmesélési komplexitása.

6. elhaladunk egy fehér templom mellett,
    aminek a kertjében őseim nyugszanak
    egy kovácsoltvas kerítés mögött.

7. a misztikus reggeli köd.

8. a medence alján gubbasztó
   falvakat nem érinti az idő.

9. a Nagy-Hagymás felhasított, kopár
    sziklabordáit megereszkedett felhők
    nyalják végig.

10. ősi, fenyvesek alatt hajlongó világ.

11.  meredek
      szurdokfal_közút_Maros_vasút_szurdokfal
      zsongó élettel.

12. a Maros-völgye a
     legzártabb Élüszion.

a völgyből kiérve
mozdulatlan, perzselődő
vidéken utazunk, dombok között.
elmúlt a reggel.

nagy U-ban ereszkedünk,
csikorog a domboldal. a
CFR 40 fújtat a szétmálló talpfák
sínszálain egyensúlyozva.

(Déda állomásának töredezett betonelemes peronjain
megtörik az éjszaka, ha a Coronával utazol. hajnalhasadás.
de ez nem ide tartozik, csak emlékszem gyerekkoromból.)

egy gazda szalmabálát rak.
gumicsizmája van és inas keze.

ott fogtam meg először

az első barátnőm mellét,
annál a kereszteződésnél
a falu határában.

a Mezőségben

13. ahogy vánszorgunk, látom
    egy benzinkút hátsó, kövezett parkolóját.
     itt, egy falusi lakodalom,
     három benzintartály
     és a posztkommunista vasút szaga
     közé szorulva mutatta meg
     először nagyapám a Marsot az égen.

14. sínszálak keresztezik egymást
     az állomás végén, a kettő szétterjed hétfelé.

15. végül megérkezünk Bethlenbe,
   a vasútállomás környéke egy
     posztmodern regény ideális helyszíne.

16. Románia burjánzik.

17. átmegyünk a Szamos felett, barna lé hömpölyög.
     anya azt mondta, gyerekkorában itt még fürödni tudtak.

18. korcs ivadékok sárga, piros, zöld
     és lila házai tagadják meg az örökséget.

19. egy kutya döglik az
     állomás fehérre mázolt peronján.
     körülötte semmi.

középidő

(Dés állomása)

egy részeg összeszedi
üres sörösflakonjait,
és elindul.
a taxisofőr autója ablakait törölgeti, visszaül.
egy galamb a peronra szarik, majd felrepül.

20. elmállott talpfák támasztanak alá
      szellemhidat, amit rég nem használ a vasút.
      sínszálai rozsdaporosak, benőtt mindent a borostyán.
      ennyi idő telt el a kommunizmus óta.

21. két panelház közötti
      keskeny szántóföldön igavonó ló
      erőlködik. emberek földet kaparnak.

22. szemét.

23. betört ablaküvegek. mögötte élet.

24. korhadó, megfeketedett talpfákat
      látok az utolsó vagon átjárójából.

25. a lepusztult civilizációt vissza-
      hódító
      természet.
      zsong az élet az állomások
      szélső vágányain,
      három-négy méteres cserjék.

26. nyers homokkőből emelt házak.
      nincs burkolat. ajtó gyanánt egy pokróc.

27. látom a távolban az alapítvány
      erődjét, amit Kallós bácsi épített fel.
      apró, rendezett, tisztán tartott makett.
      ide kötődik a gyerekkorom.

28. Kolozsvár agglomerációjában
      lágy dombokon villák. lent a
      völgyben düledező csűrök és
      még mindig homokkő házak.

29. a vonat most gyorsabban halad.

gótikus templomtorony,
tizenhárom emeletes betonerőd és
egy hullámzó, légies irodakomplexum.
megérkezünk Európába.

mozdonycsere.
dízelmozdony érkezik, mert a
kommunizmus baráti országai
féltek közös határaik felé tartó
vasútvonalaikat villamosítani.

átkelés egy újabb hegységen

30. To Pimp a Butterfly.

31. birkák szaladnak el a híd alatt.
megijednek a vonat monoton,
fémes fújtatásától.

32. egy elhagyott üzem betonbordái
   között büszke fák terebélyesednek.

33. a fülke mozdulatlanná merevedik.

34. látok egy kőbányát, teherautók
      nyüzsögnek a teraszokon.

35. neonzöld hullámpalatetős
   motel az út szélén. két csillag.
      felkavarodott por a parkolóban.
      a hátsó kertben megroggyant csűr,
      szaladgáló tyúkok és egy Porsche 911.

36. elkanyarodunk a közút mellől,
      távolodva a megerőszakolt
      civilizációtól.

37. a Bihar-hegység egyetlen rövid,
     őszi napsütéses villanás aranyszínben.
a hegyek hirtelen lapos mezőkké
folynak szét, falvak, egy összeragadt
hajú lány mutat be a vonatnak.

eltűnik a varázs a világból.

38. Nagyvárad úri, szecessziós
      mikrokozmoszát felfeszítette az
      országhatár és a kommunizmus.

39. a megállóknál sokan leugrálnak
      a vonatról, hogy elszívjanak egy cigarettát.

40. alig tíz kilométer a határ.

41. a határállomáson almafák nőnek,
     meghajolnak terményük súlya alatt.

42. a kalauz összeaszott, apró ember.
     most cigarettát szív és
     automatás kávét kortyol papírpohárból.

43. mozdonycsere.

44. hollók ülnek az állomásépület tetőgerincén.

45. a határőr fehér trikót hord inge alatt.

46. Magyarország.

47. valaki az ablakokat súrolja.

48. vörös és duzzadt a Nap Szolnok
     rendező pályaudvar felett.

49. kihalt állomások.

50. kertvárosok.

epilógus

(budai este)

Buda narancsos fénypontjai
az epilógusvilág jelzőtüzei.
csak az emlékezet
néhány bizonytalan pihéje leng
a házfalak között.

(Megjelent az Alföld 2022/9-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Tamus István munkája.)

Hozzászólások